norma

Miért érdeke a kisebb pártoknak is az előválasztás?

2020.12.03

MINDENKINEK ÉRDEKE AZ ELŐVÁLASZTÁS.

Nagyon szomorú, amikor olyan érveket is hallani lehet, hogy "az előválasztás alkotmányos aggályokat is felvet". Ezzel szemben az igazság az, hogy az alaptörvény minden állampolgárnak biztosítja a szabad gyülekezés, egyesülés és kreatív gondolkodás jogát.

Természetesen nem igazán demokratikus, amikor az általános, szabad választás lehetőségét adminisztratív eszközökkel szűkíti az állam. Az előválasztás szabályaiban történő ellenzéki megegyezés azonban nem erről szól. Csupán egy technikai lehetőség a választási törvény alapján kiírt választás úgynevezett első fordulója megtartására, amely alapján az együttműködés formái és a koalíciós lehetőségek létrehozhatók.

A jelenlegi "kis pártok" azon törekvése, hogy az előválasztást elkerülve mindenképpen indulni szeretnének a választáson, téves, vagy még rosszabb, ha "pénzéhes" megfontolásokon alapszik.

A Normális Magyarországért Mozgalom szerint a minden körzetben megtartott előválasztáson a "kisebb pártok" sokkal inkább megismertethetik a valóban jó programjaikat, ahogyan minden ellenzéki párt, vagy független jelölt. Gondoljunk csak bele abba, hogy egy előválasztáson, a kampány során azokkal találkoznak, akikre hatással lehet a programjuk, azaz "vevőkre" találhatnak.

Azt se feledjük, hogy az előválasztásnak legfontosabb feladata a 106 egyéni közös jelölt kiválasztása, nem a lista, vagy miniszterelnök jelölt személye. Ebben pedig a vidéki jelenlétre, vagy annak hiányára alapozva a "kicsi pártok" és civil, társadalmi szervezetek jelöltjeinek esélyei nem rosszabbak, mint országosan támogatottabb társaiké.

Meggondolásra javasoljuk minden "rendszervaltó" erőnek azt is, hogy az általunk javasolt szavazás módszerével pontosabb visszajelzést kaphatnak róla, milyen a társadalmi beágyazottságuk.

Ha CSAK EGY X lenne leadható (ahogyan a választáson), azt a szavazók többsége az ESÉLYES jelöltre adná le, hogy annak a győzelmét támogassa vele. Így pedig a valóságos szimpátiánál jóval kevesebb szavazat jutna a kevésbé esélyes indulók értékelésére! Ezzel szemben egy "TÖBB X-es" (egyéni, "kislistás") szavazás módszerével végrehajtott előválasztáson minden szavazó EGYSZERRE mutathatja ki a rokonszenvét a személyes kedvence iránt (esetlegesen egy kis párt, vagy civil, független jelölt iránt), és vehet részt - a tovabbi szavazataival - az elsőség eldöntésében is. Egy ilyen "nagymintás" megmérettetési lehetőség kihasználása pedig tényleg minden IGAZI párt érdeke lenne!

 

norma
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el