norma

Újabb, sokadik "hatalomátvétel"

2018.08.01

Média szabadság Magyarországon!

Megtörtént a hatalomátvétel a HírTV-nél: műsorok szűnnek meg, új vezérkar jön. Normális országban is előfordulnak tulajdonváltások, még a média piacon is. Az azonban, ahogy ez Magyarországon történik, mindenre magyarázatot ad!

Az emberek csendben, néha szomorúan mindent tudomásul vesznek ebben az országban.

Bár Nyerges Zsolték nem jelentettek be elbocsátásokat és irányváltást sem, a tévé több munkatársa Liszkay és Szikszai kinevezését úgy értelmezte, hogy egyértelműen Fidesz-támogató irányba hangolják majd át a tévét, és ebben aligha lesz szerepük azoknak, akik az elmúlt években, a G-nap után ott dolgoztak.

Az már természetes, hogy a soros "hatalomátvétel" során megint a házi őrző védő, a Valton Sec Kft.  kemény emberei tették nyilvánvalóvá, hogy a kirúgott alkalmazottaknak sok keresnivalójuk az épületben nincs ezek után. Hozzátartozik, hogy az a cég sem a nyilvánosságról híres, hiszen honlapján nem a legfrissebb adatokkal várja a megrendelőit, de úgy látszik ez nem igazán fontos, csak a szolgalelkűség!

Természetesen a lakáj média munkatársai is kommentálták a nap hírét, de ne legyen illúziónk, hogy valaha ezek az emberek tudnak még a valóságról, igazat írni! Az Origo ismét hozta önmagát!

Kálmán Olga nem volt bőbeszédű:

"A felmondási időmet töltöm, ebből adódóan nem tudok a cég ügyeivel kapcsolatban nyilatkozni. Az élet megy tovább, jó műsorokat kell csinálni! Készülünk arra, hogy rövidesen találkozzunk, a nézők és én."

Egy műsor a sok közül, ami megszűnik. Ezért sem lehet mást tenni, csak azt, ha nem tartod normálisnak azt, ami ebben az országban egyre inkább gyakorlattá válik, akkor csatlakozz hozzánk, akik normális Magyarországot szeretnénk!
www.magyarorszagert.webnode.hu

😪Sajnálom, de lehet, hogy majd csak az utcán összefutva, vagy a Balaton partján, békésen pihengetve, belenyugodva a megváltoztathatatlanba, lesz erre lehetőség. egészen addig, amíg az ország polgárai nem ébrednek fel, hogy nem propagandára, hanem kiegyensúlyozott tájékoztatásra találták ki a közmédiát, sajnos ez vár ránk! Egy  normális közmédia mellett akár száz Simicska, vagy Nyerges, sőt "őstehetség" Mészáros Lőrinc is vásárolhatna médiabirodalmat, a tájékoztatás az adófizetők pénzéből a tárgyszerűségnél, és a valóságnál maradna! De mikor lesz ez? Rajtunk múlik.

Egy műsor a sok közül, ami megszűnik. Ezért sem lehet mást tenni, csak azt, ha nem tartod normálisnak azt, ami ebben az országban egyre inkább gyakorlattá válik, akkor csatlakozz hozzánk, akik normális Magyarországot szeretnénk!

norma
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el