Útban voltak a fák?
Örvendetes esemény tanúi vagyunk, amikor a 81-es számú igencsak forgalmas és éppen ezért igencsak veszélyes főközlekedési útról Mór városába történő lehajtást biztosító bekötőút felújítására sort kerített végre a közútkezelő. Bizonyára szerepe volt ebben a térség országgyűlési képviselőjének, Törő Gábornak, valamint az egyre szebb Mór városa polgármesterének Fenyves Péternek is. Abban bízom azonban, hogy az útfelújítás közben történt egyértelmű fairtáshoz már nincs közük.
Úgy látszik napjainkban az útmérnökök nagy harcban állnak az erdőmérnökökkel. Sajnálatos, hogy a jelenlegi hatalom szolgáltatóinak munkatársai sajnos csak a környezet teljes pusztításával képzelik el a fejlesztéseket. Erre sok példát tudnánk mutatni, de legyen elég a zalaegerszegi út építésének bemutatása. Tiltakoznak a Balaton déli partjánál élők az erdőirtás miatt. A Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő gyorsforgalmi út építse miatt fákat vágnak ki, és ritkítják a növényzetet. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerint ültetnek helyettük újakat. A Hír TV-nek nyilatkozó környezetmérnök azt mondta: az indokoltnál több fát vágtak ki.